Ámulatba ejtő – első találkozásom a Sheikh Zayed mecsettel Abu Dhabiban

Soha nem felejtem el azt az élményt, amikor először találtam szembe magam a Sheikh Zayed Mecsettel, népszerűbb és könnyebben megnevezhetőbb nevén a Fehér Mecsettel. Ez a találkozó valamikor 2008 tavaszán lehetett, amikor egyik barátommal mentünk át Abu Dhabiba, legfőképp azért, hogy néhány felvételt készítsek erről a grandiózus épületről.

Ma már talán kevesen tudják, hogy kezdetben a „hitetlenek” nem léphettek be a Mecset falai közé. Elég távol voltak kihúzva azok a terelőkötelek, amelyek távol tartották az idegeneket, az avatatlan szemeket a belső terektől.

Próbáltam olyan pozíciókból lefilmezni az épületet, hogy visszaadja annak hangulatát, szépségét, misztikumát, így az egyik pillanatban egy méterrel beljebb léptem, mint ahogy a demarkációs vonal volt. Pár másodperc múlva már ott is termett egy biztonsági őr sarkában egy rendőrrel, és kiakarták venni a kezemből a kamerát. Persze ebből lett egy kis huzavona, én nem adtam, ők erősködtek. Aztán jobbnak láttam, ha nem öntök olajat a tűzre, mégiscsak az ő országukban vagyok, az ő törvényeikhez, szabályaikhoz kell igazodni. Nem akarom hosszúra nyújtani a sztorit, végül fél órányi egyezkedés után megállapodtunk abban, hogy letörlöm a Mecsetnél tiltott helyen készült felvételeket, és visszakapom a kamerát a kazettával együtt, amin egy hét munkája volt addig.
Szóval a rácsodálkozás mellett ez volt az első élményem a Mecsetnél.

Ha ezeket a sorokat azok is olvassák, akik már jártak a Mecsetben, és maguk elé képzelik az első képet, amikor megpillantották a hófehér kupolákat, szerintem mindenki hátán végigfut az a borzongás, ami akkor jellemző az emberre, ha valami olyannal találkozik, amiről azt gondolta: lehetetlen.

Budai Marci apukájával először a Sheikh Zayed mecsetben 2010-ben

Ha a Mecsetet egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám, ámulatba ejtő!
Tizenegy évig építették, felhasználva minden olyan nemes anyagot, amivel nem csupán az értékét, a hangulatát is feldobták az épületnek. Mert az szerintem a legkevésbé fontos, hogy a hivatalos információ szerint a beruházás költsége meghaladta a kétmilliárd dirhamot, ami mai áron 170 milliárd forint. Itthon ebből a pénzből sikerült egy stadion felhúzni.
Önmagában a vakító fehérség, a nyolcvankét kisebb-nagyobb kupola páratlan szépséget kölcsönöz az építménynek. A méretek is lenyűgözőek, kezdve azzal, hogy a benti nagy térben hétezer muszlim tud egyidőben imádkozni, míg a szabadég alatt több, mint harmincezren tehetik ugyanezt. A fehér márvány falakat tekervényes színes indákkal borították, ahol nem fukarkodtak a díszítő mesterek a féldrága kövekkel.
A nagy terembe belépve mindenkinek tátva marad a szája a tíz méter átmérőjű Swarowski kristálycsillár láttán, amiből van még kettő, jobb és bal oldalt is. Az iráni perzsaszőnyeg simogatja a talpunkat, olyan, mintha egy darabból szőtték volna, de valójában a hatalmas darabokat itt bent dolgozták össze.
Azok után, hogy megnyitották a turisták előtt is az épületet, volt olyan szezon, hogy heti öt alkalommal vittem utasokat Abu Dhabiba. És megfigyeltem magamon, hogy lehet, a Marinát, vagy esetleg az F1-es pályát már untam kicsit, de a Mecset mindig rabul ejtett. A századik alkalommal is felfedeztem olyat, ami esetleg addig elkerülte a figyelmem, és mindig élmény volt végig sétálni a termen.

Egyet sajnálok, illetve sajnálhatnak azok, akik csak mostanság látogatták meg a Mecsetet. Tíz évvel ezelőtt ugyanis nem voltak kordonok, mindenki arra ment, ott időzött el, ahol szeretett volna. Sőt, le lehetett ülni a szőnyegre, beszélgetni, csodálni a csodát!