Arany gyerekkor avagy Marci 10 éve Dubaiban

Marci mázlista volt! Abban az időszakban kezdtük csinálni a dupaiprogramokat, amikor se óvodába, se iskolába nem járt, de a lényeg, hogy nekem is volt télen két-három hónap szünetem az itthoni munkában, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a telet Dubaiban töltsük. Én dolgoztam, ők élvezték a dubai élet minden előnyét, kezdve a simogató napsütéstől a délutáni medencés pancsolásig.

Négy-öt évet „húztunk le” így kétlaki élettel, ami főleg Marci szempontjából volt idillikus. Idén tíz éve, hogy először utazott Dubaiba, két és fél évesen az volt az első repülős útja. Akkor, 2010 telén, én már hetekkel korábban kint voltam, hisz javában tartott a szezon, és akkor Zsolttal (tulajdonostársunkkal) ketten voltunk a mindenesek.

Egy szó, mint száz, izgatottan vártam őket a repülőtéren, és amikor megpillantottam a kijáratnál őket, láttam az anyukája arcán, hogy ez nem volt a legsimább repülőút.
Nem akarom részletezni, mi minden történt a repülőn, elég az hozzá, hogy Marci kedvenc szórakozása a repülőút során az volt, hogy végig szaladt a folyóson, és aki a szélén ült, mindenkinek kikapcsolta a monitorját – aki már járt az Emirates járatán, tudja, hogy minden utas előtt ott van a fedélzeten a monitor, amin filmet nézhet, zenét hallgathat vagy akár játszhat is. A repülős párnacsatában is csak ő vett részt, viszont a létező, környékből összeszedett párnákat dobálta, amerre állt. Azt már nem is említem, hogy közelharcot kellett vele vívni a fel és leszálláskor, hogy csatolja be a biztonsági övet, anyukája végül diszkréten letolta fejét, hogy a székek fölött ne látszódjon és legalább a stewardessek ne háborogjanak…
Hazafelé már valamivel jobban viselkedett, vélhetően azért, mert az atyai szigortól tartott. Azóta persze sokat változott, ma az egyik kedvenc időtöltése a repülés, és szerencsére minden évben több alkalommal van erre lehetősége. DE hallani sem akar arról, hogy pilóta legyen vagy esetleg kipróbálja, milyen a stewardessek élete.
Amikor nagyobbacska lett, sokszor eljött velem várost nézni, és volt, hogy azon kaptam magam, az utasoknak ő mesél, ő mondja, merre járunk, mit látunk.

Még jó, hogy a borravalóért nem tartotta a kezét! Volt egy kedvenc helyszíne, amit elnevezett „forgómosónak”. Mivel odakint gyakran kell a por miatt autót mosni, nekünk általában az Emirates Mall melletti benzinkút volt útban, így oda fordultunk be. Ott pedig egy olyan szerkezet működik a mai napig, ami gyakorlatilag körbejár az autó körül és nagy nyomású vízsugárral, és csak azzal, tisztára mossa a karosszériát. Na, ennek az itthoni sár miatt nem vennénk hasznát!

Boldog, gondtalan gyerek kor volt ez a pár év, és a sok-sok élmény mellett talán azt is köszönhetjük a napsütéses dubai télnek, hogy Marcinak erős immunrendszere alakult, ki hisz sohasem volt nátha, baci, influenza, és mire hazaértünk, kitavaszodott. A mai napig jellemző rá, hogy szinte sohasem beteg, noha amióta iskolás, véget ért a téli dubai vakációs időszak.
Amikor már nagyobb volt, sokáig nyúzott, hogy egyszer próbáljuk ki a business osztályt az Emirates-en. Mondtam, majd ha Te keresed meg rá a pénzt és meghívod apát, akkor mehetünk. De aztán egy alkalommal lehetőségünk nyílt nagyon kedvező áron a business osztályon utazni, ami neki, és mi tagadás, nekem is lebilincselő élmény volt.

A fentieket olvasva, talán Ti is azt mondjátok, aranykora volt ennek a gyereknek, szerencsére, ettől nem szállt el az agya, nem úgy jött haza egy-egy hosszabb kint tartózkodás után, hogy ő a nagy dubai menő srác. Sőt, egyáltalán nem hivalkodott soha azzal, milyen jó sora van, és ha mostanság kiugrunk egy hétre, akkor is inkább titokban tartja, hová utazik…
… mert egy dologhoz ragaszkodunk: az apa-fia dubajos programhoz. Ez jár nekünk, vagy legalábbis mi így gondoljuk. Hogy aztán egy-két év múlva Lili lányunk esetleg úgy gondolja, hogy neki pedig jár az anya-lánya program, hát az legyen az ő dolguk. De akkor talán az lesz a legegyszerűbb, ha majd együtt utazik a család, ahogy erre is volt már számos példa – nagyjából minden évben.