Datolya: böjt idején az egyik legfontosabb gyümölcs

2021. ápr. 6.

Ezt a szénhidrátdús gyümölcsöt már az ősi Mezopotámiában ismerték, a Bibiliában is szerepelt, de a Koránban még többet említik – mint áldott fát. Habár a Szahara oázisaiban ez a növény uralja az árnyékot adó fák csoportját – 21-23 méter magasra is megnő -, botanikai értelemben azonban nem számít fának. Nyersen és szárítva is fogyasztják, 100 grammja 142 kalóriát tartalmaz, így nagyon tápláló is, sok benne a vitamin, rosttartalom, kalcium, kálium, magnézium, nyers formájában még C vitamin is. Mohamed próféta azt mondta, hogy aki reggel legalább hét datolyát megeszik, az védetté válik a betegséggel és a gonosszal szemben.


A datolya arab közvetítéssel jutott el Európába, de legnagyobb termesztői napjainkban is a Közel-Keleten és Észak-Afrikában vannak. Egyiptom évi 1,5 millió tonna gyümölcsöt termel és a top 10 termelő ország is mind őshonos datolyatermesztő ország, ráadásul muzulmán (Szaud-Arábia, Irán, Algéria, Irak,Omán és az Emirátusok is).

?️ Volt alkalmunk egyszer egy sejk ebédjén részt venni, ahol archaikus, arab fogásokat kínáltak. Természetesen, hagyományőrző módon datolyával indult az étkezés – és ugyanígy tesznek ramadan idején is, mikor naplemente után megtörik a böjtöt. Mivel mi nem vagyunk nagy datolyafogyasztók, nem nyúltunk az édes gyümölcsért, ekkor megszólalt a sejk nagyon befolyásos vendége, hogy együnk csak bátran, mert az ő szokásaik szerint, aki nem eszik datolyát – az fizeti a vacsorát. Abban a minutumban magunkba tömtük a datolyát, mire természetesen felnevettek és elmondták, hogy nyilván, csőbe húztak – ilyen arab szokás nincs. Mindenesetre, megjegyeztük, jobb lesz az arab vendéglátást komolyan venni.


Közel 360-féle haszna van

Érdekes, hogy régen voltak olyan az évnek olyan szakaszai, amikor főként datolyát és annak édes ízét kissé elvevő tejet fogyasztottak, mégis nagyon egészségesek és életerősek maradtak. Nemcsak emberek fogyasztják, tevéket és lovakat, sőt, még kutyákat is etetnek vele. A datolya árnyékot ad, levelével a hajókat bélelték, kosarat, kalapot fontak belőle. A fa törzse ma is épületek és kerítések alkotóeleme. Sérült, emberi fogyasztásra nem alkalmas datolyát takarmányként használják, ami növeli a tejhozamot. Felaprítva halgazdaságokban a halaknak is adják.

❓ Tudtad, hogy maga a Pálma-sziget is egy datolyapálmafát formáz ❓

Dubaiprogramok.com – egész évben, a pandémia alatt is!

Dubaiban több mint 10 éve otthon vagyunk egész évben január 1-től december 31-ig, karácsonykor és húsvétkor is Dubaiban élő vízummal és minden hivatalos engedéllyel, vizsgázott több éves tapasztalattal bíró idegenvezetőkkel a COVID-19 idején is. Hisszük, ha nem is hiper gyorsasággal, de vissza fog térni a vírus előtti életünk, utazhatunk, járhatjuk a világot a jövőben is, szolgálhatjuk ki a magyar utasokat asszisztenciát és izgalmas programokat kínálva utasainknak.
Legyen szó a teljes utazás megszervezéséről vagy csak egy-egy programig, a repjegytől a transzferen át, bízza ránk magát, fertőtlenített busszal várjuk minden programunkon. A teljes biztonságért kérje programjainkat privátként!