Budai utazik blog

Dubai-t látni a karantén után #higienia

2020. jún. 16.

vendégbejegyzés

Karantén után jókora hajvágás közepette beszélgettem a fodrászommal, aki azt mondta, tulajdonképpen nem igazán változott a fertőtlenítési szokása a vírus óta az üzletben, mivel eddig is minden vendég után minden hajkefét, fésűt sterilizált és tiszta törölközőket használ. Talán annyi, hogy most ha kiszáll a vendég a székből, lefújja alkoholos fertőtlenítővel azt is …mármint a széket, nem a vendéget …
Valahogy így vagyok én is a vírussal és a higiéniával…

Kétgyerekes anyukaként eddig is figyeltem arra – influenza szezon ide vagy oda – hogy legyen nálam fertőtlenítő, törlőkendő és nem fogdostam önfeledten a nyilvános helyeken, üzletekben, éttermekben a kilincset, különösen figyelve a mosdóhasználatra és nyilván, unalomig mantrázva gyerekeimnek is, hova ne nyúlkáljunk, hogy mit (ne) fogdossunk, “hazaérkezés után első a kézmosás”

Az is igaz azonban, hogy jobban odafigyel az ember, mert sok helyütt nem igazán figyeltek/figyelnek a mindennapos higiéniára, más a kultúra, mások a szokások…

Ha Dubaiba tervezel utat, biztos vagyok, hogy a Te fejedben is megfordult már:

– vajon ott mi van és mi változott?

🚇Ha nyilvános tömegközlekedési eszközöket választasz: lehet egy teljes metróhálózatot hatékonyan fertőtleníteni
🚕 A pakisztáni taxis vajon lefújja az ülést mielőtt beülsz.. ne adj’ Isten (Allah) az ajtó kilincsét, amit tutira meg kell fognod

Ha biztosra akarsz menni, foglald le nálunk a transzfer szolgáltatástól kezdve a városnézésig az összes programot, amit amúgy is beiktatnál, mert mi kiemelten figyelünk a tisztáságra, a higiéniára. A buszaink minden vendég után fertőtlenítve vannak, van nálunk fertőtlenítő, ha esetleg nincs nálad.

Higgyünk benne, hogy életünk a COVID után sem változik sokat – de figyeljünk a higiéniára (ezután) is!

Budai Boglárka
a Dubaiprogramok.com munkatársa

Pin It on Pinterest

Share This