Éledezünk!!! #maradjbiztonsagban

2020. máj. 6.

Az elmúlt hetek arról szóltak, hogy helyben jártunk.
Igen, semmi dolgunk nem akadt, pedig azért az április igen erős szokott lenni. De ebben az új helyzetben egyetlen egy utasunk sem volt…
vagyis 0 kapacitással dolgoztunk!
Ez a helyzet türelmet, kitartást, megértés kívánt a kollégáktól, hisz nem mi idéztük elő, hanem kaptuk…
Jelenleg mindenki a fedélzeten van! Ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a dubaiprogramok.com csapata továbbra is Dubaiban várja a járványhelyzet megoldását, a karantén visszavonását.
Közben persze azt kérdezik, hogy mikor térünk vissza a régi mederbe?!

Ki tudná ezt sebészi pontossággal megmondani!?

Jelenleg azt tudjuk, Hogy az Emirates júliusban talán már repül Budapest és Dubai között. Hogy a Wizzair mit kommunikál, azt inkább nem kommentáljuk.
Ahogy korábban is írtuk, bár nekünk a turista forgalom, az ide érkező magyar utasok, az általuk igényelt szolgáltatások fontos, mi több, életbevágó tényezőt jelentenek, most is azt mondjuk: ne siessetek, várjátok ki a biztonságos utazási lehetőséget!

 

Mert hosszú hallgatás után – hisz leállt a teljes utazási biznisz Magyarországon -, ma megkaptuk az első megrendelést őszre!
Nem ők lesznek persze az egyetlen és első utasaink, hisz azok, akik áprilisban, májusban utaztak volna Dubaiba, őket mind átfoglaltuk az őszi szezonra. De hogy milyen lesz az ősz, a téli időszak, ami Dubaiban a legfontosabb turisztikai szempontból, azt egyelőre csak találgatni lehet.

– Mi abban bízunk, hogy szép lassan visszatér a régi kerékvágásba a világ.

Ősszel már vidám, gondtalan emberekkel találkozhatunk majd a reptéren, akik minden szeretnének látni, ami Dubai, mindent át szeretnének élni, ami a dubai életérzés!
Várunk Benneteket, bízunk abban, hogy újra megtelik élettel a város, újra felemelő érzés lesz ott állni a szökőkútnál estenként, jó eső érzéssel mondjuk azt egy-egy városnézés, kirándulás után, hogy viszlát, holnap, egyszóval szeretnénk már nagyon, de nagyon úgy élni, mint az év elején, mint tavaly, mint 6-7 évvel ezelőtt.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Legyen szó szezonális akcióról, látnivalóról vagy kedvező hotel ajánlatról, legyél mindig naprakész! Kedvezményes ajánlatokért iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési hozzájárulás

Sikeresen feliratkoztál