Megjelent az első arab Vogue-szám

2017. márc. 29.

Márciusban megjelent az első Arab Vogue-szám, a világhírű párizsi székhelyű magazin 22. nemzetközi kiadása. A Közel-Kelet legfontosabb női magazinjának főszerkesztője  a szaúd-arábiai divathercegnő és stílusikon Deena Aljuhani Abdulaziz lett. Az arab “Anna Wintour” jól ismeri a térség luxusmárkáira nyitott felső tízezer tagjait, maga is a szaúdi elithez tartozik (korábban mi is írtunk róla.) Deena Kaliforniában született és félig Amerika, félig Szaúd-Arábia volt az otthona. Férjét a királyi családhozó tartozó szaúdi herceget Londonban – stílusosan a Harrods üzletházban – ismerte meg. Három gyermekük is született és közben Deena élete is kiteljesedett: D’na néven saját márkát és üzletet nyitott Rijádban, így régóta az egyik főszereplője a Közel-Kelet divatvilágának, jól ismeri a helyi igényeket.
Az első szám címlapján az amerikai (pakisztáni gyökerekkel rendelkező) szupermodell Gigi Hadid szerepel, mely kissé kiábrándított a helyieket – mivel nem arab modellt szerepeltettek és bár Gigi visel fátylat, a smink és a váll szabadon hagyása igencsak nyugati beütést kölcsönöz a magazinnak. Néhány kritika az arab-angol nyelven megjelent lapot “túlságosan nyugati”-nak ítélte meg.
Ugyanakkor a lap megjelenése szükségszerű volt, hiszen a világ divatköltésének közel 11%-át a Közel-Kelet adja, hihetetlen nagy az iszlám világ tőke ereje ezen a piacon is és megfigyelhető egy trend, hogy nemcsak luxus márkák – mint a Dolce Gabbana gyárt abaját, hanem nemrég a NIKE is kifejezetten muzulmán vallásúaknak alakított ki sport-abaját. (Forrás: stern.de és globoport)

Iratkozz fel hírlevelünkre

Legyen szó szezonális akcióról, látnivalóról vagy kedvező hotel ajánlatról, legyél mindig naprakész! Kedvezményes ajánlatokért iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési hozzájárulás

Sikeresen feliratkoztál