Mohammed sejk köszöni…

2014. jan. 5.

Beiktatásának nyolcadik évfordulóját ünnepelte Mohammed sejk, Dubai kormányzója, melyet minden évben köszönetnyilvánítással fejez ki. Évek óta így van ez, az évforduló környékén Mohammed háláját fejezi ki, ahogy az elmúlt években köszönetet mondott az anyáknak, az árváknak és tavaly a munkás embereknek. Idén Khalifa sejknek szól a köszöntés, az Egyesült Arab Emirátusának elnökének. Khalifa sejk 2004 óta elnöke az Emirátusoknak, emblematikus vezetőként, nemzeti hősként írja be magát a történelemkönyvekbe, hiszen uralkodása alatt az ország gazdasága kiugróan teljesített: jelenleg a világ összes országa közül a 8. legversenyképesebb, és az egy főre jutó GDP alapján az 5. leggazdagabb. Nem véletlen egybeesés az sem, hogy a 2010. január 4-én (szintén Mohammed beiktatásának ünnepén) átadott 828 méter magas – jelenleg a világ legmagasabb – épületét is az elnökről, Khalifáról nevezték el.

Természetesen, a köszöntés Dubaiban is modern formában zajlik, Mohammed sejk 2,4 millió twitter követőjét kérte fel, hogy osszanak meg képet vagy videót a ‘Thank-you Khalifa’ felirattal, köszönetüket az elnöknek ekképp kifejezve. Sikeres mondható az online kampány, hiszen Mohammed felhívása után 24 órával már 54000 bejegyzés jelent meg a twitteren és több, mint 4000 kép ill. video az instagramon.

(Forrás: emirates247.com)

Iratkozz fel hírlevelünkre

Legyen szó szezonális akcióról, látnivalóról vagy kedvező hotel ajánlatról, legyél mindig naprakész! Kedvezményes ajánlatokért iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési hozzájárulás

Sikeresen feliratkoztál